A nevem Miks-Rédai Csaba; 1983 május 21-én születtem száz százalékos vaksággal.


Az első nyolc iskolai évemet, ahogy akkoriban még sokan, a Vakok Általános Iskolájában jártam, ezt követte az integrációban, és kamaszkorban eltöltött négy év a Teleki Blanka Gimnáziumban. Egészen fiatal koromtól igyekeztem tágítani, feszegetni határaimat és akár az egyetemen – az ELTE történelem és magyar, később tanárképzés szakán, vagy képzéseken, a Bessimeon, a Masszázs Oktatási központ és a Stúdium-Mecsek Oktatási Központ tanfolyamain szélesíteni elméleti és gyakorlati ismereteimet.


A masszázs mellett a hangosítás, és a stúdiózás volt az, amiben úgy érzem, hogy megtaláltam magam. 2007-ben barátaim segítségével felépítettünk egy kis házi stúdiót, mely, mint minden az életben, fejlődik és alakul. 2022-től saját YouTube csatornámon podcast műsorokat kezdtem készíteni Podmixer címmel, melyben minden olyan témával foglalkozom, ami érdekel.


2013 őszén vettem részt az első masszázsképzésemen, a Bessimeon Központ frissítő-svédmasszázs tanfolyamán, melyen a színvonalas elméleti, és gyakorlati oktatásnak köszönhetően nagyon sokat tanultam, de hatalmas köszönettel tartozom Demeter Viktor barátomnak is, aki segítőkezeket nyújtott az előzetes felkészülésben, mai napig is szellemi és gyakorlati mesteremnek tartom őt.


Az, hogy az ember fogyatékossággal élve saját vállalkozásba kezd, akarva-akaratlanul szemléletet formálhat, ahogy a vakságból adódóan rengeteg beszélgetés egyben érzékenyítés is az életemben, elég, ha arra gondolunk, ha valaki az egyes élethelyzetekben alkalmazott megoldásaimra kérdez rá.
Ezek a kérdések természetesek, úgy gondolom, hogy a kérdések, és az azokra adott egyértelmű válaszok viszik előre a világot.

2015 nyarán még két képzéssel bővültek ismereteim: a Masszázs Oktatási központban a cellulit- és a szék-irodai masszázsokkal. A szalon megnyitásával első képesítésem megszerzését követően ugyan két évet, 2015. november 21-éig vártam, de egyrészt ezzel ünnepeltem meg az első sikeres vizsga évfordulóját, másrészt ezek a hónapok sem teltek el masszírozás nélkül, hiszen gyakorlatom elmélyítése céljából családtagjaim, és barátaim, ismerőseim feküdtek a masszázságyon a kezem alá, illetve a Lepkeháló egyesület önkéntes masszőreként dolgoztam Viktor barátom Masszázs Budapesten szalonjában, részt vettem városi rendezvényein, többek között a 2015, 2016, valamint a 2017. szeptemberében Budapest X. kerületében tartott egészségnapokon, 2016, és 2023. nyarán pedig motoros találkozókra vittem el a masszázst, ekkor már saját szalonjaim égisze alatt.


A 2016-os év sem telhetett el új ismeretek megszerzése nélkül, hiszen a Stúdium-Mecsek Oktatási Központ áprilisi talpreflexológia tanfolyamán vettem részt, ahol az oktatás során úgy érzem, hogy kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy számomra is jól elsajátíthatóan mutassák be a tananyagot. 2018-ban újabb masszázsfajtával ismerkedtem meg, a Buddha oktatási Stúdió által, a migrénmasszázzsal. Ez az eddigektől annyiban tért el, hogy kifejezetten fontos volt megtanulnom a lágy, lassú mozdulatokat.

Miért is szerencsés vak masszőrhöz, vagyis hozzám jönnöd?

Bizonyára olvashattál, vagy hallhattál azokról a pozitív sztereotípiákról, hogy a vakoknak mennyivel kifinomultabb a tapintása, vagy mennyivel érzékenyebb a hallása. Én nem feltétlenül osztom ezt a nézetet, nem gondolom, hogy az egyik érzékszerv kikapcsolása természetesen felerősítené a többi működését, az azonban bárki számára tény, hogy jobban rá vagyunk kényszerítve fülünk, orrunk, kezünk használatára, ha nem látunk. Hogy ezek mennyire lesznek erősek, egyrészt rajtunk múlik, másrészt adottság, csakúgy, mint izmaink fejleszthetősége.


A vakok önállósága és tapintókészsége is különbözik, én úgy érzem, és az eddig a kezem alatt ellazuló vendégeim is azt mondják, hogy kifejezetten jó a tapintásom, és hamar megtalálom az izmokban a csomókat. Ami vitathatatlan, hogy a masszázsok jelentős része előtt le kell vetned a ruházatod egy részét, és egy dolog biztos, hogy nem foglak bámészkodva végigmérni. Pontosan ezért törekedtem arra, hogy a 2015-ben bérelt, valamint a 2017-ben épített saját szalonomat úgy alakítsam ki, hogy a masszázshelység fallal és ajtóval el legyen választva a várakozótértől.


Amennyiben úgy érzed, hogy otthonos környezetben szeretnél ellazulni, kikapcsolni, fél, egy, vagy másfél órára, hívj bátran a 06-70-614-30-78-as telefonszámon, és jelentkezz be a 2030. Érd Bajcsy-Zsilinszky utca 89. szám alatt található szalonomba, mely szeretettel vár a jó közérzet szolgálatában.